Overlay

Overlay

Csúnya bőrösödött sztrómás overlay, amik már nehezen fordíthatók termőre.

Csúnya bőrösödött sztrómás overlay, amik már nehezen fordíthatók termőre.

Ha a takaróréteg átszövése után nem megfelelők a körülmények(magas CO2 szint, meleg, sötét) a micélium termőre fordulásához, akkor a vegetatív szakaszt tovább folytatva elkezdi beszőni, kolonizálni a takaróréteget is, így az elveszti a takaró szerepét és a táptalaj részévé válik. Ez extrém esetekben, rossz körülmények főleg száraz levegő vagy huzat esetén odáig fajulhat, hogy a micélium levegőre került rétege elkezd bőrösödni, azaz sztrómát képez, hogy megvédje a kultúra többi részét a kiszáradástól. A sztrómásodott micéliumot aztán nehezen lehet termőre bírni, a termés nem lesz egyenletes, a vízutánpótlás is nehézkes lehet.

A micélium a takarást átütve még vígan szövöget egyre sűrűbb szövetet képezve holott néhány részen még át sem jutott. Pedig már a csomó képződéssel kéne foglalkoznia.

A micélium a takarást átütve még vígan szövöget egyre sűrűbb szövetet képezve holott néhány részen még át sem jutott. Pedig már a csomó képződéssel kéne foglalkoznia.

Enyhe overlay-nek tekinthető az is, ha néhány helyen vagy azért mert vékonyabb volt a takaróréteg, vagy azért mert agresszívebb volt az alatta lévő törzs, esetleg mert a takaróréteg keverék nem homogén, vagy nedvességtartalma nem egyenletes, hamarabb átszövi egy foltban a takarást, -és mivel a termesztő még nem indította el a pinnelést a szellőzés emelésével, hőmérséklet csökkenéssel, fénnyel- vegetatív állapotban marad, és tovább folytatva a szövést sűrű gombaszövettel fedi be azon a folton a takaróréteget amit így nehezebb lesz locsolni, hamarabb vagy később fordul termőre a többi részhez képest ezért a terméshullám sem lesz egyenletes.

Ezek a szép virágok is a micélium vegetatív formái, bár az ovelay-nél jobb eset.

Ezek a szép virágok is a micélium vegetatív formái, bár az ovelay-nél jobb eset.

Az túl korai foltokat ezért patch-elni szokták, azaz újra betakarják egy kis takaróréteggel, így mire ezt a foltot megint átüti, a kultúra többi része is átszövi az eredeti réteget, így a hullám újra egyenletes lehet.
Az overlay okai:

Ha pinnelés túl későn indul meg.
A primordia képzés megindítható szellőztetéssel, hőmérséklet csökkentéssel, napi pár órás fénnyel. Ha ezek a körülmények nincsenek meg időben, a micélium vegetatív állapotban marad és folytatja a szövést, ahelyett hogy elkezdene termőre fordulni. Kókuszrost használatánál hamarabb kell indítani, mint más takarórétegeknél mert hamarabb szövődik.
Helytelen öntözés/víz pótlás.
Ez egy olyan dolog aminek a helyes használatát csak gyakorlással lehet elsajátítani. A víztartalomra vonatkozóan a telítettségi szintet kell elérni, de nem szabad túllépni azt! Soha nem szabad a táptalajt közvetlenül permetezni! Egy bizonyos távolságból felfelé permetezz és hagyd a finom permetet lehullni a sütikre, casing-re különben az erős vízpermet még sztrómásodást is okozhat.
Ha néhol túl vizes a takarás ott a mici nem fog átütni, ha túl szára akkor sem, így az egyenletes nedvességtartalom kritikus lehet.
Monotube TEK-eknél gyakran a túlöntözés okozza a problémát, a takaróréteg folyton párolog ami a doboz tetején és oldalán lecsapódva lefolyik most már viszont a táptalaj alá, ami így álló vízben könnyen elfertőződhet.
Csúnya overlay

Csúnya overlay

Alacsony páratartalom.

Több nedves perlit, ha terráriumról van szó, vagy gyakoribb permetezés segíthet.
Az is előfordulhat hogy a gyakori vagy sokáig tartó szellőztetés alatt a páratartalom kritikus szint alá csökken, és egyébként az erős, direkt légmozgások -pl egy ventillátor a takaróföldre állítva )- sztrómásodást okozhat, hiába 100%-os bent a páratartalom.
Huzamosabb idejű magas CO2 szint. (szellőztetés hiánya)
Szellőztetés hiánya, vagy több szellőztető nyílás applikálása. Monotubnál, ha a szellőzőnyílások polifillel vannak tömve sokat számíthat, hogy a helységben van e légmozgás, pl egy ventillátor, mivel az ez által keltett nyomás már elég lehet ahhoz, hogy a polifilen keresztül átjusson a levegő, ami egyébként gyakran nem történik meg.
Sztróma típusú törzs (gombacsalád).
Vannak sztróma képzésre hajlamosabb törzsek, nem lehet velük mit kezdeni, másik kultúrával kell kezdeni.
Egy egész szép egyenletes pinset

Egy egész szép egyenletes pinset

A sztrómás, bőrösödött típus könnyebben termőre fordítható, ha egy kis takaróanyaggal való újbóli letakarás után megsértjük a felületét pl egy tiszta villával. Meg kell kapirgálni kicsit, így a bőrösödött rész fellazul, ezután, ha már a körülmények is megfelelőek hozzá könnyebben termőre fordul.

Az enyhébb overlayeket patch-eléssel lehet elintézni ha egyáltalán szükséges.

A primordia képzést már akkor el lehet indítani mikor a takaróréteg felkerült, de ilyenkor érdemes a szokásosnál vékonyabb réteget alkalmazni.

Kókuszrost használatnál hamarabb kell beindítani a primordia képződést, valamint több vermikulitot vagy macskaalmot illetve kevesebb kókuszrostot kell használni vagy akár egyből termőre fordítani a kultúrát mihelyst a takarás felkerült, így nem okoz gondot a korai szövés.

Ez is egy egész szép pinset,ilyennek kellene lennie

Ez is egy egész szép pinset,ilyennek kellene lennie

Az hogy mi minősül overlaynek nagyon sok mindentől függhet, úgy a fajtától, törzstől, takarórétegtől, vastagságától, víztartalmától mint még sokminden mástól is, így az hogy pontosan mikor kell beindítani a termést esetenként teljesen változó.

Köszönet Vouge-nak a fordításért

[Total: 2    Average: 2.5/5]
(Visited 575 times, 1 visits today)

Vélemény, hozzászólás?