12/12

11923SkyxChrystal_BSxC_A legtöbb tapasztalattal rendelkező termesztő tudja, hogy a növény természetes életciklusában leghamarabb a 4.-5. heti vegetáció után jön el az az állapot, amikor a szárak ízei differenciáltan nőnek és az első elővirágok megjelennek, ilyenkor kerül a növény ivarérett állapotba. A vegetációban eltöltött időt a termesztő rendszerint tréningel vagy egyszerűen csak a növény csodálásával tölti. Azonban mégsem meddő várkozás ez az idő. A növény méretének növekedésével egyúttal a várható virágmennyiség is nő. Beltéri termesztésnél ez többé-kevésbé leutánozza a természetes kültéri növekedést.

Azonban ha magvetéstől egyből 12/12 fény alatt tartod a növényt akkor kényszeríted arra, hogy a lehető leghamarabb ivaréretté váljon, gyakorlatilag lerövidíted a termesztési ciklust.

Sativa

Nem olyan ördögtől való dolog ez mint amilyennek tűnik. Az egyenlítő közelében honos sativa fajták életükben csak 11-13 óra közti fényt kapnak, ők természetes módon kapnak hasonló nappalt. Jellemzőjük az, hogy a virágok első megjelenése és a virágzásuk hosszabb, mint a legtöbb északi indikáé. Kevesebb és keskenyebb levélzettel rendelkeznek és képesek a virágzás teljes időszaka alatt növekedni. A gond ott van, hogy ez eltarthat 15-20 hétig is. Az indiánok eredeti élőhelyükön jobban ki vannak téve az évszakok változásával együtt járó változó nappalhosszoknak. Nagyobb és több levélzettel rendelkeznek, a virágzási idejük is rövidebb, valahol 8-9 hét körüli beltérben.

Vetéstől rögtön 12 órás fény alatt tartva a növényeket jelentősen kisebb és kezelhetőbb méretű növényeket kapunk, melyeknek a virágmennyisége arányait tekintve gyakran meghaladja a vegetációban tartott társaikét.

mixed

Több fajta egy helyen

Előnyei:

  • A legrövidebb termesztési idő. A magcég által megadott virágzási időhöz adj hozzá 3 hetet, ez időn belül fogsz végezni. Három havonta lejön egy kör.
  • Mikroban vagy önellátásra ideális.
  • Keresztezés, szelektálás és stabilizálás esetén kiváló módszer.
  • Nem kell átültetni, magtól ollóig egy cserépben éli le az életét.
  • Sativa domináns fajtákat ebben érdemes termeszteni.

Hátrányai:

  • Viszonylag sok magra van szükséged. Viszont ez minden termesztési körrel pótolható.
  • Nehéz sativa és indika domináns fajtákat egyszerre egy helyen termeszteni.
  • Nincs sok lehetőség tréningre, itt a darabszám teríti be a termesztőhelyet. Esetenként sok növény van egyszerre egy helyen.
  • Szexálás és locsolás többletmunkaigénye.
  • Nem lehet átültetni, a legtöbb növény nem szívesen ereszt új gyökeret a virágzás közben.
  • Olyannak érdemes ebbe belevágni aki termesztett már pár kört, képes zölden tartani növényt és tudja mekkora cserepet válasszon a növény alá.
  • Érdemes ismerni előzetesen is a növényeid fajtatulajdonságait.
indika1212sbs

Indika

Ha egy tiszta vérvonalú indiánt teszel 12 fény alá akkor az alázatosan megmarad alacsony, tömör növénynek. A virágzata jelentősen kisebb hozamú lesz mint egy pár hetes vegetáció után virágzásba tett társáé. Náluk indokolt a vegetáció betartása hacsak nem az a cél, hogy minél kisebb méretü növény legyen a végeredmény. Amúgy erre is lehet igény, mikro termesztésnél cél lehet a bokaméretü növény.

ssh1014

MrNice Super Silver Haze

A tiszta sativák viszont 12/12 fény alatt gyakorlatilag a természetes viselkedésüket hozzák, teljes értékü mérettel és virágtömeggel. Ez egyet jelenthet akár azzal, hogy évente két kört tudsz csinálni az elnyúló virágzás miatt, illetve 2m belmagasságú szekrényre lenne szükséged. A magpiacon azonban a legritkább esetben futhatsz össze tiszta indiánokkal vagy sativákkal, a fajták legnagyobb része a két típus keresztezéséből jött létre.  A hibridek mind az indikák, mind a sativák tulajdonságait hordozzák. A breederek egyik céliránya a rövid virágzási idővel a maximális hozam. Ettől függetlenül a hibridek képviselik felmenőik tulajdonságait, lehetnek dominánsan indikák vagy sativák. Ha a cél az, hogy minél rövidebb idő alatt minél nagyobb hozamod legyen akkor érdemes a sativa domináns hibridek közül választani. Ha viszont minél kisebb helyen szeretnél termeszteni akkor az indián dominánsakat válaszd 12/12 fény alatt.

A virágok megjelenése

28 naposan

28 naposan

12/12 fény alatt az első virágok megjelenése és ezáltal a szexálás valamikor a 3. hét után várható. Az elővirágok megjelenése a legstabilabb fajtáknál is szóródhat, de általában a 4. hét végére azonosítható mind. Ennek elengedhetetlen feltétele az, hogy a növény kiváló ellátást kapjon ez időn belül is.

Egy hiánytünetekkel vagy a túlgondoskodás látható jeleivel megáldott növény első virágainak megjelenése ettől jelentősen később is lehet, 12/12 esetén nincs helye a gondolkodásnak ha valóban a lehető legrövidebb idő alatt akarsz végezni vagy komolyan vehető eredményt akarsz elérni. Az első három hétre jellemző vontatott növekedés minden növényre jellemző, akár indián, akár sativa domináns. A különbség innentől jelentkezik az alfaj-dominánsok közt. A teljes termesztési ciklus viszont megegyezik az automata virágzású fajták ígéreteivel, 12 hét alatt végzel a körrel.

Szexálás, mag

A porzósok előbb mutatják meg a nemüket mint a termősök. Ez lehet egy-két nap vagy egy hét is. A porzósok másik jellemzője az, hogy jobban nyúlnak mint a termősök, messziről ki lehet szúrni a tömegből kimagasló fiúkat, nem lesz nehéz azonosítani őket. Innentől két utad van: vagy…

  • automatikusan kidobálod őket vagy
  • megtartod a legszimpatikusabbat megporzáshoz a következő körök magjaihoz.
Egy doboz a szélcsend miatt és némi fólia a növény alá.

Egy doboz a szélcsend miatt és némi fólia a növény alá.

Az első verzió nem érdemel több szót. A második sem jelent egyet azzal, hogy nem lesz virágod a kör végére, csak annyi magot csinálsz a “lefejt” pollennel amennyi fedezi a későbbi magigényed. Ilyenkor választasz egy porzóst a korai virágzáskor látható külső jegyei alapján. Ezek a jegyek lehetnek:

  • Méret, alak, levélforma. Hibrideknél már ilyenkor kivehetők a sativa vagy indika sajátosságok.
  • Szár vastagsága. A vastagabb szárú egyedek jellemzően jobbak kültérben.
  • Ízközök távolsága, nyúlás. Beltérben a rövidebb és kevésbé nyúlánk a jobb.
  • Pollentokok mennyisége. Talán az egyik legfontosabb szempont fiúknál, ebből lehet következtetni az utódmagokból keletkező F1 generáció termőképességére, virágtömegére.

A kiválasztott fiút el kell különíteni az állománytól és egy másik helyiségben elhelyezni. Teheted ezt cserepestől vagy levágva egy pohár vízbe állítva. A lámpa sem fontos felette, egy kifejlett de még ki nem nyílt pollentokos fiú ablakba téve is elszórja a pollenjeit. A növény alá papír vagy alufólia lapot kell tenni, ez gyüjti össze a lehullott pollent. Az így összeszedett pollent aztán vagy lefagyasztod (előtte 1 nap szárítás, majd légmentes zárás), vagy nekiállsz a kiválasztott termősök megporzásának egy ecsettel.

Érett mag a házban

Érett mag a házban

Amikor a fiúk már poroznak a termősök még csak pár szál pistillel rendelkeznek. Ezt a néhány szál pistilt kell csak beporozni az ecset segítségével. A növény virágának mennyiségére ez még nem okoz észrevehető csökkenést viszont az a pár megporzott pistil annyi magot ad amivel a következő körökre elegendő magod lesz. Vegetációt is kapott növényeknél ezt a módszert oldalágakon szoktam megejteni, ez után az oldalágat egy dróttal vagy szigszalaggal megjelölöm, így aratáskor nem kell keresni a magokat. 12/12-ben ez nem érvényes, a fiók porolásakor a termősöknek még nemigen van oldalága.

Ez a mennyiség 3-4 kör alatt összejön.

Ez a mennyiség 3-4 kör alatt összejön.

A magok aratásik beérnek, ezt onnan látod, hogy a magot rejtő burok felreped és láthatóvá válik a mag. Ha a magnak szürke-barna színe van akkor érett. Nyilván ha zöldek a magjaid akkor valószínüleg éretlenek voltak még. Amúgy a virágokhoz hasonlóan egyenetlenül érnek be, óhatatlanul lesz zöld magod is aratáskor.

A magokat hagyd száradni pár napig, majd zacskózd be és mehet száraz, hüvös helyre. Egy-egy ilyen egy alkalmas megporzással több magod lehet mint amit a következő körben felhasználsz. Vagy félrerakod, vagy keresel a neten hasonló “breeder” kollégát akivel csereberélhetsz. Több értelme van így új fajtákat megismerni mint pénzt adni magért olyan cégeknek, akik egy cseppel sem jobb magokat árulnak komoly pénzekért. Ez majd jusson eszedbe mikor legközelebb automata virágzású vagy feminizált magokat rendelsz.

Ültetőközeg, cserépméret

40cm + cserép

40cm + cserép

Ha nem vagy biztos benne, hogy a növény első három-négy hetében pontosan mennyi vízre vagy tápra van szüksége akkor ültetőközegnek válassz growshopos földet. A Plagron All-mix jellegü közegei előtápozottak annyira, hogy a virágok megjelenéséig csak vízzel locsolj, több feladatod ne legyen.

A cserép mérete meghatározhatja a növény méretét is.

A cserép mérete meghatározhatja a növény méretét is.

Egy jól tartott indi még viszonylag magasra nőhet attól függően, hogy mekkora cserépbe lett ültetve, illetve mekkora a növekedési intenzitása az elővirágok megjelenéséig. Azonban a legtöbb 60cm magasságban megáll, ez nagyjából egybevág a mikrotermesztők igényeivel. Fajtája válogatja, de a levélzet-virág arány is inkább a virágzat javára hajlik, 12/12-ben kevesebb és kisebb leveleket kap a termesztő. Oldalágakat nem, vagy csak alig hoznak. 1L-5L közti ültetőközeg mennyiség elég szokott lenni attól függően, hogy milyen gyakran szeretsz locsolni és tápozni. Nagyobbat felesleges választani, be sem fogja nőni a cserepet a gyökér. Hozamban 15-25g közt vagy felett hoz egy egyed 3L cserépben. Törvény azonban ebben sincs, fajtafüggő és sok múlik a termesztőn meg a lámpán.

microindian

Mikroban is elférnek

A sativa hibridek nagy cserépben ezt a méretet át szokták lépni és az oldalágak is hangsúlyosak lehetnek.  A sativák méreteit leginkább az ültetőközeg méretével és a locsolás gyakoriságával lehet szabályozni.

Sativa dominánsok

Sativa dominánsok

Nagy cserépbe (8L<) akkor ültesd őket ha van helyed minden irányba és a cél is a minél nagyobb növény. Ilyenkor a növényt semmi nem különbözteti meg egy előzetesen vegetációban tartott növénytől. Gyakorlatilag fajtafüggő, hogy mekkorára nő. Egy 12 hetes virágzási idejü növénytől ne várd el, hogy be fog férni egy PC-be, ezek 1m és 2m közt bárhol végezhetik. Ha 1L-3L közti kis méretű cserepet választasz azzal valamennyire kordában lehet tartani a növényt de ilyenkor sincs magassági vagy méretbeli garancia. Hosszú virágzási idejü növényeknél amúgy nem is érdemes 18 órás vegetációt tartani, a 12/12 pont nekik van kitalálva. Hozama megint csak fajtafüggő, de nem ritka a 100g feletti hozam sem.

Tréning

cup_update_12

Azonos fajta természetesen és toppolva

12/12 esetén nincs sok indok a tréningre hacsak nem szeretsz virágzás közben is tréningezni. A két alfaj közti különbségek azonban itt is jellegzetesek. Az indik egyszerű rakétává nőnek, velük nem lesz feladat. Toppolás, tördelés vagy bármi ami a főszár erőszakos megváltoztatását célozza egyenértékű az öngóllal. Letoppolva is hoz virágot de a több oldalággal csak kisebb méretű bugákat kapsz cserébe az amúgy is kis méretért.

Alapvetően a sativákkal sem lenne feladat, max korlátozott belmagasság esetén (<1,5m) jöhet szóba kötözés vagy hajlítás. Amikor valamilyen módon kínozni akarod a növényt akkor jusson eszedbe az az alapvetése a termesztésnek, hogy virágzáskor már nem basztatjuk a növényt. 12/12-ben csak virágzás van, el a kezekkel.

Így összefoglalva:

  • Lehetőleg a hibrideket válaszd a tiszta sativa vagy indika fajták helyett.
  • Próbáld okosan választani a csereped. A túl kicsiben kis növényed lesz és sok munkád a gyakori locsolással, a túl nagy cserép meg csak az alapterületet foglalja.
  • Ne ütess át és ne tréningezz, csak ha elengedhetetlen.
  • Gondoskodj a következő állomány magjairól.

 

(Visited 14,702 times, 1 visits today)
[Total: 28    Average: 3.4/5]

14 thoughts on “12/12

  1. Sziasztok
    Segítségeteket kérném!
    Készítenek és pc-boxot ami ugyebár elég kicsi lesz.Ezért gondoltam arra,hogy már veg-re 12-12 ben menne.
    Szerintetek ez jó megoldás?
    A kérdésem az lenne,hogy milyen fajtákat ajánlotok ilyen kis helyre?
    Világításra cfl izzókat gondoltam.Viszont nem tudom milyen és mennyi legyen.
    Tudnátok nekem segíteni?
    Előre is köszi!

  2. Szerintem a PC az unatkozó profik sportja, de minimum ismerned kell a növényt ahhoz, hogy bele tudd préselni egy max 60×60 oldalterületbe. Miért nem próbálsz meg kicsivel nagyobb területen dolgozni? Talán kényelmesebb lenne kezdőként. Az viszont biztos, hogy a 12/12 jó ötlet.

    A CFL-ek 2016-ra szerintem teljesen indokolatlanok a maguk 60lm/W fényintenzitásukkal és böszme méretükkel. Nálunk 5€ áron lehet kapni 800-900lm fényerejű E14 és E27 foglalatos 8W fogyasztású ledeket a Norma-ban. Egy a fórumban látható ledlámpa hűtőkkel és Meanwell táppal együtt került 110€-ba. 23000lm-t tud 150W fogyasztással Az 50W-os meghajtók meg 1200Ft-ba kerültek Áfával, leszállítva. A 4db együtt 30000lm felett ad. Kár foglalkozni CFL-ekkel. Keress rá külföldi fórumokon a CoB ledes naplókra, meg a kicsi CoB ledekre, velük jobban jársz.

    • A TME árulta év elején. Kifutó termék volt leakciózva, ne keresd.
      Azóta egy észt shopból lehet hasonló áron beszerezni meghajtókat és Citizen CoB-okat.
      CoB led lámpát összerakva láthatsz a fórumban is, de a RollItUp-on és a német fórumokon is térdig lehet bennük gázolni.

  3. helo!
    75*75*125 cm szekrényben,150w hps agro fénnyel,12/12 ben,8-8L cserép,virágföld,purple”1 mag,érdemes megpróbálni? lehet összehozni valamicske eredményt? szellőzés,hűtés kivitelezhetettlen.kösz.

  4. Szia.

    Egy ilyen méretű szekrény több mint elég önellátásra. A fény tűnik kevésnek, bár ha a hangsúly az önellátáson van akkor az is elég, legfeljebb nem töltöd ki teljesen a teret növényekkel.
    A gond viszont az, hogy szellőzés nélkül kár beltérben termeszteni, borítékolható a kudarc. A CO2 hiány, magas pára, szagszűrés és kezelhetetlen lámpahő miatt szellőzésre mindenképp szükség van. Ha a zaj miatt kivitelezhetetlen szellőzést építeni akkor azon tudnak segíteni neked a fórumban, Vi$$eR most tervez egy hangszigetelt szekrényt.
    Ha viszont a szellőzés által adott zaj miatti kockázat az oka a szellőztetés elhagyásának akkor pont a kockázat miatt lebeszélnélek a termesztésről.
    Otthon semmi miatt nem érdemes titkolózni vagy hazudni, és akkor egész szépen körülírtam, hogy ha a körülötted élők nem értenek egyet a termesztéssel akkor mindenki életét azzal tudod a legjobban megkönnyíteni ha nem termesztesz.

  5. Sziasztok, üdvözlök mindenkit!

    Abban szeretném a segítségeteket kérni, hogy auto flo növénynél, ha elkezd virágzani, 16/8 ba ment eddig, át kell-e kapcsolni 12/12-be vagy auton-nál mindegy, van-e jelentősége? Mert, ha átlehet, akkor átkapcsolnék. Nem mindegy az a napi 8h villanyszámla szempontjából.

Vélemény, hozzászólás?